Néma kacsa (pézsmaréce)

Pézsmaréce, másképpen pézsmakacsa, népies nevén némakacsa.
Eredeti elterjedési területe Mexikótól délre Peruig és Uruguayig, de mára már a világ minden táján tenyésztett úszómadár lett.
Az 1400-as években Columbus jelentette, hogy látta Brazíliában, a bennszülötteket, akkora kacsákat nevelni, mint a libák. A 16. Században a spanyol és portugál konkvisztádorok által került néhány kacsa Európába. Ezek voltak a népszerű asztali madarak ameddig, a helyűket át nem vették a Pekingi kacsák.
A vadon élő pézsmarécék eredetileg fekete színűek, és csak nagy ritkán bukkan fel tollazatukban egy-egy fehér toll. Hasukon irizál a tollazat. A pézsmakacsák fején jellegzetes, vöröses színű, húsos kinövések láthatóak, arcuk pedig csupasz.
A hímek csaknem kétszer akkorák, mint a tojók, és jelentősen több húskinövések vannak az arcuk körül. A tipikus húskinövés minták a vadon élő hímeknek, egy fekete maszk a csupasz bőrön, ami hegygerincek, vagy mélyedések, feldíszítve a piros szemölcs eltérő számmal, mérettel, alakkal, és elhelyezéssel.  Van bennük csontos kiemelkedés is, különböző méretben és színben. A nőstények általában fekete, illetve vörös maszkot viselnek, amely laposabb, mint a hímeké, és fedezi az arc kisebb területét. Ezeken is vannak piros szemölcsök. 
A kutatások azt bizonyítják, hogy a némakacsa legközelebbi rokona az észak-amerikai Wood kacsa (Aix sponsa).
A vad pézsmakacsák fogyasztanak: gyökereket, magokat, törzs és a leveleket, különböző vízi növényeket, valamint a földi vegetációt, beleértve a mezőgazdasági terményeket is.  Eszik a kis gerinceseket és gerincteleneket, mint a halakat, hüllőket, rákokat, rovarokat, és a termeszeket. A pézsmakacsa általában látható egyedül vagy kis csoportokban, és csak ritkán nagy állományokban.  Ők nem rendelkeznek székhellyel, vonulási útvonalakkal, de mozognak a szezonális vizek állásával.  
A vadon élő pézsmarécéket eddig viszonylag kevesen vizsgálták. Meglehetősen sok időt töltenek a fák koronájában, ahol kiválóan el tudnak rejtőzni. Ha megriasztják őket, lassú, nehéz szárnycsapásokkal emelkednek a levegőbe. Elsősorban a reggeli és esti órákban aktívak, ekkor szerzik növényi eredetű táplálékukat a sekély vízből. A költési időszakban egyedül vagy kisebb csoportokban látható (5-6), máskor nagyobb, akár 16 egyedből álló csapatok is megfigyelhetőek.
A pézsmaréce tojója a vadonban faüregekbe, gödrökbe rakja tojásait. A kirakott költőládákat is előszeretettel használja. A 8–21 tojás 35 napon belül kel ki. A sárga-barna pelyhes fiókák fészekhagyók.

A hazai pézsmakacsa, néha nehezebb és durvább megjelenésű, mint az őse, mivel tenyésztették húsa miatt több generáción át. Mint sok háziszárnyast, őt is szelektíven tenyésztették a világosabb színűeket főleg, hogy vonzó megjelenése legyen a piacon, és könnyebben lehessen eladni.
A 3–4 kilogrammos testtömegű gácsérok jóval nagyobbak a tojóknál, amelyek átlagosan 1,5–2 kilogrammot nyomnak. A háziasított példányok esetében, jóval, nagyobb tömeggel számolhatunk: a tojók akár 5, a gácséroknál pedig akár 7 kilogrammos testsúly is előfordulhat.
A háziasított pézsmakacsa tollazata többféle színben, pompázhat: tiszta fehér, barna, fekete és foltos egyedek is ismertek.
A némakacsa azért is népszerű, mert igen halk. Leginkább sziszeg, néha morog, és csendesen hápog. Kárpótlásul változatos metakommunikációs eszközöket használ: kattogtatja a csőrét, rázza a fejét, felfújja magát, billegeti a farkát stb.
A pézsmaréce vadon élő állománya nem veszélyeztetett, háziszárnyasként pedig egyre gyakoribb. Húsa nagyon ízletes, valamivel több fehérjét és kevesebb zsírt tartalmaz, mint a házi kacsáé. Májtermelése is kiváló.
Egyszerű a kezelése, tenyésztése és tartása ezért az egyik legolcsóbb kacsa.
Bizonyos kórokozók és algák miatt a szabadon tartott állomány hirtelen elpusztulhat. Ez megköveteli a létesítmények tisztán tartását.
Amikor a hőmérséklet fagypont alá kerülhet hosszabb ideig, figyelmet kell fordítani arra, hogy ne érje őket a hideg-szél. A lábuk elfagyása lehet egy komoly probléma.
Talán itt az ideje a nemesítő munkának és a hajlandóság, hogy erre a fajtára egy kicsit oda figyeljünk.

Amikor felmerült nálunk a szabad tartás alkalmazása a figyelem és a kedvesség, az egész fészekalj iránt azt eredményezték, hogy a kacsák elég szelídek és bizakodók lettek.
A takarmányigényük nagyon csekély, beérik bármilyen minőségű táppal, különösen akkor, ha kiegészül egy kis gabonával (búza, árpa, kukorica), egy kevés zölddel (saláta).
Tenyésztésükben a legnagyobb probléma az, hogy nem lehet ellenőrizni a beltenyészetet a poligám természetük miatt. Egy csoportban egy vagy két hím ,,szervízeli” az összes tojót, míg a többi hím ,,lóg” és keményen részesül az ,,alapkiképzésben”. Nálam előfordult olyan mértékékű ,,kiképzés", hogy sajnos a fiatal gácsér elpusztult sérüléseibe.  Nem árt azért ha odafigyelünk és ha nagyon nem szívlelik egymást akkor a gácséreket el kell különíteni.

---

Oldal: Némakacsa
Baromfi - díszbaromfi. Több mint hobby. - © 2008 - 2024 - baromfi-diszbaromfi.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weblap készítő egyszerű. Weboldalak létrehozására: Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat